2020. okt 25.

Mit is gondoljak? - Ételkalandok, avagy ismerkedek a vegán konyhával

írta: Suggestina
Mit is gondoljak? - Ételkalandok, avagy ismerkedek a vegán konyhával

A maga komolysága és szigorú szabályai mellett az életmódváltás rengeteg meglepő, vicces pillanatot is szül. Ezeknek zöme a konyhában történik.

Nem volt ismeretlen terep a konyha az életmódváltást megelőzően sem. Korán megtanultam sütni, viszont a főzés általában édesanyám reszortja maradt, így abból csak a nagyon alapvető trükköket sajátítottam el. Amikor albérletbe költöztem, akkor a főzőtudományom, ha nem is merült ki a sütő bekapcsolásában, mégis erőteljesen lekorlátoztam a mirelit kaják elkészítésére. A változatosság kedvéért sokszor rendeltem is.

Az életmódváltás egyik alapköve a pontosan kiszámolt ételadagok, a dobozolás, így nem úszhattam meg a főzőcskézést. Sokszor sikerült eltalálni az ízeket, az állagokat, de a rutintalanságomnak köszönhetően volt pár meglepetés. Nem mellesleg a nem klasszikus alapanyagok másként működnek, mint a jól megszokottak.

Így két év távlatából azt mondhatom, hogy egészen ügyesen forgatom a fakanalat, néha el-eljátszok a gondolattal, hogy igazán nevezhetnék A konyhafőnökbe… Ilyen gondolataim leginkább akkor vannak, amikor főzés közben Konyhafőnök maratont nézek (persze a Grace klinika alatt is azt gondolom, hogy simán megoperálok bárkit a vajazókéssel, azon ne múljon).

Történt az eset, hogy elkezdtem ismerkedni a vegán konyhával. Nincs sok elvárásom a recepttel kapcsolatban: ne legyen bonyolult, tehát gyorsan készüljön el, és lehetőleg minimális csetrest hagyjon maga után. Ha ez teljesül, akkor semmi nem állíthat meg.

Kinéztem magamnak egy receptet az egyik kedvenc receptes blogomról. Egy nagyon szimpatikus pár készíti őket, YouTube videókkal, részletes leírásokkal. Amolyan „hülyebiztosra”. Mint utólag kiderült, azért a pár férfi tagja készíti a YouTube videókban az ételeket, hogy mondván olyan egyszerű, hogy egy pasi is könnyedén meg tudja csinálni.

Tehát ott tartunk, hogy kiválasztottam ezt a receptet, történetesen a vegán pásztorpitét. Gyorsan átfutottam, és szembesültem vele, hogy főtt krumplira is szükség van hozzá, ami tudvalevő időigényes dolog, így halasztgattam az elkészítését. Viszont úgy alakult egy csendes esős napon, hogy itthonról kellett tanulnom online oktatásban, óránkénti szünetekkel. Úgy gondoltam, hogy itt az idő, most vagy soha, de elkészítem a pásztorpitét. Gyönyörűen elterveztem, hogy gyors odadobom főni a krumplit, meg egy kis zellergumót még az oktatás előtt. Az majd szépen megfő az első szünetig, akkor megpucolom, és így tovább.

Az első lépések zökkenőmentesen mentek. A víz a fizika törvényei szerint forrt, a krumpli benne wellnessezett, a zellergumó olvadozott. Igen ám, de túl hamar vettem le a zellert, és amikor megpróbáltam áttörni a krumplitörővel, nem akart engedelmeskedni. Sebaj, időm, mint a tenger, újból elkezdtem főzni. Csakhogy közben az oktatás javában zajlott, a szünetekkel igencsak megcsúsztunk. Arra lettem figyelmes, hogy valami mintha füstölne… ami nem volt más, mint az én újra visszatett zellerem. Szolidan feketéllett az alja a lábasban…szomorúan konstatáltam, hogy ez bizony odakapott rendesen, esélyem sincs megmenteni. Jöhet a B terv. A maradék krumplit is odaraktam, hogy ha egy kis csúszással is, de majd utoléri a kishaverjait.

Időközben vége lett az oktatásnak. Oltári mázlimra csak a hagymát kellett felszeletelnem, hiszen a gomba aprófejű volt, a répa meg már felkockázva várt a fagyasztóban. És elkezdődött az a végeláthatatlan kálvária, aminek az odakozmált zellergumó csak a kezdete volt. Hogy mi történt, vagy mi nem azalatt az idő alatt, arról ember nem beszélhet. Terveim szerint délben, legkésőbb 1 órakor ebédeltem volna. Hiszen az oktatás fél 9-től kezdődött, így elméletileg bőven volt ideje az ételnek elkészülni. Elvégre a hozzávalók zöme megpucolva, szeletelve, megfőzve, csak össze kellett állítani.

Már azzal temérdek időt megspóroltam…elméletben.

Mire összeállítottam a „pitét” és bekerült a sütőbe, bőven elmúlt két óra. A déli ebédről rég letettem. Elkövettem azt a hibát, hogy túl hígra készítettem a krumplipürét, ami sütés közben megbosszulta magát, és egy örök életig sülni látszódott.

Közben volt időm gondolkozni, hogy ha már túl jutottam ezen a pásztorpite-projekten, kellene valami desszertet is csinálni. Főleg, hogy már meleg a sütő. Viszont ahogy végig néztem a konyhán, ami csatatérré avanzsált, rögtön elvetettem az ötletet, hogy még további mosogatni valót gyártsak. Jött az isteni szikra, hogy bedobok pár almát a sütőbe, és lesz majd nekem finom illatú, édes sült almám. Olyan igazi őszi csoda-desszert. Nos elmondom, ha még nem tudtad volna, az almának van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy ha forró sütőbe kerül, nemes egyszerűséggel felrobban. Így készült el a robbantott almám. Az ínyencek ne magozzák ki és ne vagdalják be, mert akkor egyenesen a sütőből ehetik. Ugyanis ott melegében detonál és a sütő faláról lehet lekapargatni…

A konyha romjain, mint véres harctéren álltam, és büszkén tálaltam és vittem az elkészült remekműveket, mint a győzelmi zászlót. Így készült el az én soha-véget-nem-érős-pásztorpitém és a robbantott sült almám.

A recept itt található: https://veganblog.hu/recept/vegan-pasztor-pite/

Kép forrása: unsplash.com

További tartalmakért kövess az Instagramon!

Szólj hozzá

mit is egyek mit is gondoljak