2020. nov 22.

Mit is gondoljak? - A téli futás ökölszabálya

írta: Suggestina
Mit is gondoljak? - A téli futás ökölszabálya

Minden, amit a téli futásokról tudni érdemes

A legtöbb futókarrier tavasszal kezdődik…mondhatnánk klisésen. És ősz végén ér véget. De biztosan véget kell vetni a futásainknak a hideg beköszöntével?

Az első „futó-telem” nagyon nehéz volt. Olyannyira, hogy volt 2 hónap, amikor bizony-bizony messziről elkerültem a futócipőmet. Egyébként is fagyosszent vagyok, szinte elképzelhetetlen volt, hogy kimerészkedjek a hideg, jeges útra futni. Így azzal nyugtattam magam, hogy nem baj, most jött el az „alapozás” ideje. Erre tökéletes lesz a benti sajáttestsúlyos edzés. Futni majd akkor megyek, amikor már a hőmérséklet is 10°C fölé emelkedik. Akkortájban még az 5 kilométer volt az átlagos távom, amit futottam heti pár alkalommal. Novemberben volt az első versenyem, elkezdődött a fogyásom is, úgyhogy mondhatni alakultak a dolgok. Viszont rettentően tapasztalatlan voltam még, ami a futást illeti.

Ugyanis a fenti gondolatmenet szerint átálltam az otthoni edzésre, és vagy 2 hónapra leraktam a futócipőmet. Amikor kedvezőbb lett az időjárás, elmentem futni. Borzalmasan rossz élmény volt. Teljesen szokatlan és furcsa érzés volt, hogy iszonyatosan nagy volt a pára, alig kaptam levegőt. Totál elszoktam ettől a terheléstől. Nagy bánatomra szinte teljesen elölről kellett kezdeni a felkészülést.

A következő telek már rutinosabbá tettek, és ma már nem hagynám ki a téli időszakot sem, hiszen van abban valami szép, amikor megderesedik a határ, és köd száll a tájra.

A legfontosabbak, amit tanultam a téli futásról…

¾    A bemelegítést még a fűtött szobában érdemes megcsinálni, és a futást közvetlenül a kapuból indítani. Ezzel elkerülhető, hogy az izmok kihűljenek, valamint futás után sem fázunk meg az átnedvesedett ruhában.

¾    Érdemes tényleg alaposan bemelegíteni, mert sokkal könnyebben megsérülhetünk a hideg időben. Külön figyelmet fordítva az ízületekre. A bemelegítés során szó szerint felmelegszünk, fokozzuk a vérkeringést az izmokban, szövetekben. Az ízületeket „megolajozzuk” azzal, amikor fokozatosan, lépésről lépésre átmozgatjuk.

¾    A futás alatt nem javasolt megállni, esetleg leülni. Ekkor a legkönnyebb átfázni.

¾    Hazaérve nagyon jól tud esni egy forró fürdő, de ekkor sem érdemes elfeledkezni a nyújtásról.

¾    A hideg, párás levegő nehezíti az edzést, ezért nem meglepő, ha nem az elvárt tempót futjuk. Ilyenkor célszerű a hosszú, lassú futások bevezetése, aminek pozitív hatása lesz a kardiovaszkuláris rendszerünkre, és ezt a versenyszezon kezdetén meg fogjuk hálálni.

¾    Érdemes már 10°C alatt kesztyűt és sapkát viselni. Egyéni preferencia, de nagyon kellemetlen érzés, ha az embernek elgémberednek az ujjai. Egy vékony kesztyű és egy vékony sapka tökéletesen megfelel a célnak. Nem kötelező a legvastagabb síkesztyűt megvásárolni.

¾    Egyéni ízlés dolga, hogy mikor váltjuk a rövidnadrág-rövidujjú kombinációt hosszúra. Személy szerint 20°C alatt már vékony hosszúnadrágot veszek fel, más még 5°C-ban is rövidnadrágot visel. 10°C alatt bélelt nadrágot hordok.

¾    A ruhatáram részét képezi a technikai hosszúujjú aláöltöző, és számos technikai pulóver. Különböző vastagságban. Fokozatosan kitapasztaltam, hogy melyik vastagság milyen hőmérsékletre és időjárásra alkalmas. 10-15°C-nál egy technikai hosszúujjú, csípős szél, nedvesebb idő esetén egy vékony pulóver. 5-10°C során technikai hosszúujjút, vastagabb pulóvert, esetleg vékony kabátot, 5°C alatt vastagabb kabátot viszek magammal.

¾    Esőkabátot abban az esetben húzok, ha „bőrig ázós eső” várható. Egyébként kifejezetten irritál, mert nem szellőzik olyan mértékig, mint ahogy igényelném.

¾    Nagyon fontosnak tartom a következő gondolatot: látni és látszani. Főleg, ha nem nagyvárosban, reflektorfényben futunk. Az, hogy ellátunk 10 métert, nem jelenti azt, hogy minket is jól látnak.

Bár a megszokott útvonalamon ritkán járnak autók, biciklisek, nem árt, ha látják, hogy én is ott vagyok. Ezért fejlámpát hordok, fényvisszaverő mellényt és csíkot a bokámon. Rengeteg modern, kifejezetten futókra szabott fényvisszaverő mellény van a piacon, nem kell a klasszikusban gondolkozni. Valamint az egyik fejlámpámat átalakítottam és a bal vádlimra szoktam felhúzni, hogy hátulról is észrevegyenek.

Bár eleinte visszataszítónak tűnhet a téli futás, hiszen kinek van kedve kint fagyoskodni a fűtött szoba helyett, mégis bíztatok mindenkit arra, hogy próbálja ki, mert egészen különleges élményben lehet része.

További tartalmakért kövess a Facebookon!

Szólj hozzá

mit is gondoljak