Yin és Yang. Az örök ellentét, a sötét-világos, a lágy-kemény, a női-férfi tulajdonságok harmóniája.

Ennél jobban nem tudnám jellemezni a Harcosképző Edzőtábort sem, aminek volt szerencsém részese lenni. A maga csoda meglepetéseivel, határ-feszegetéseivel.

Az edzőtábor, azaz a Harcosképző Edzőtábor már a maga nevében is egy meglehetősen maszkulin képet fest. Mégis zömében nők vettek részt benne. Hogy fér össze a nőiesség a nyers, vad erővel?

Alföldiként nekem a Zalai-dombság már maga volt a mennyország. Úgy éreztem, hogy azonnal fel kell szaladnom a legmagasabb dombra és ellátok majd a világ végéig. Persze nem láttam mást, csupa-csupa dombokat.

Lispeszentadorján kilátóból

A szállás egy lispeszentadorjáni vendégház volt, a Rejtek Vendégház, fent a dombtetőn, kavicsos úttal, muskátlival a teraszon. Kellemes kis hely, olyan, ahova jó betérni. Tiszta, egyszerű, vintage, ha úgy tetszik, csupa-szív házigazdákkal. Olyan vendéglátókkal, akiknek tényleg az a céljuk, hogy otthon érezze magát az ember, ha megszáll náluk. A közösségi tereiben, óriási étkezőjében megismerkedhettünk egymással egy csésze kávé vagy tea mellett, miközben a mesés kilátás nyílt a zalai dombokra. Külön figyelmet érdemel az, hogy gondoltak azokra is, akik a megszokottól eltérően étkeznek. Így külön készítettek gluténmentes, húsmentes ételeket is. Ennek külön örültem, hiszen az elmúlt időben nem tudom megenni a húst, ezért bajban lettem volna, ha nincs ilyen opció.

A legelső napon, fesztivál szlengben a nulladik napon, ráhangolódás gyanánt jógáztunk. Az utazástól elgémberedett tagjaimnak igazán jól esett, bár meglepően erőteljesebb, aktívabb jóga volt, mint amire először számítottam. Minden esetre egy kis nyögéssel, recsegéssel, ropogással párosítva átmozgattuk magunkat.

Kilátás a Rejtek Vendégház teraszáról

Gyönyörű reggel virradt ránk, olyan igazi csoda-idő, ami se nem túl meleg, se nem túl hideg. Némi felhővel, ami legfeljebb kisebb záport ígért. A reggelt jógával indítottuk, majd egy rövid túrát tettünk a közeli kilátóhoz. Órákig tudnék üldögélni az ilyen magaslatokon, és csak nézni a messzeségbe…

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor már ezen a napon meglepetés ért. Kollár Anna, Self-Love Coach tartott előadást nekünk önismeretről, önszeretetről. Nem is nevezném kifejezetten előadásnak, inkább egy amolyan közösségi játéknak, beszélgetésnek, ahol nem csupán a közösségnek mutatjuk meg magunkat, hanem önmagunknak is. Így már az edzőtábor elején egy olyan baráti kapocs alakult ki, amire egész idő alatt támaszkodhattunk.

Be kell vallanom, hogy bár mindig azt hangoztatom, hogy a teljes egészség három alappillére: a megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás és a pszichés jóllét. Mégsem foglalkozok eleget a pszichés jólléttel. Korábban kifejezetten érdekelt minden olyan könyv, ami önismeretről, önmegvalósításról szólt, de az idő előrehaladtával ezek háttérbe kerültek. A beszélgetések után még bátrabban merem kijelenteni azt, hogy önmagunk szeretete nem csupán abból áll, hogy jó érzéssel tölt el, ha a tükörben olyan kinézetű ember néz rám vissza, mint akit megálmodtam. Önmagunk elfogadása, szeretete, elismerése komoly munka végeredménye. Nem feltétlenül jön azzal párhuzamosan, ha szépen lefogyunk, csodás alakot érünk el. Egy állandó munka, folyamat része, aminél nincs megállás. Napjaink nőire annyira jellemző, hogy kőkeményen akarnak helytállni mind a munka világában, mind otthon, mind a sportban. Kőkeményen megmutatjuk, hogy mi is megmozgatunk olyan súlyokat, futunk olyan gyorsan, mint a férfiak. Kemények és maszkulinok vagyunk. A yang energiánk sziporkázik, amíg a yin csendben hallgat. De szeretném a női energiámat is olykor életre kelteni… Így nem meglepő, hogy rögtön azon munkálkodtam, hogy ezt a fonalat valahogy megfogjam és tovább vigyem. Ehhez kértem virtuálisan Anna segítségét, és még a táborban megvettem a Modern Istennők kézikönyve című könyvét.

A reggeli jóga, az önmagunk felé nyitás mind-mind a yin, a nőies énünknek kedvezett. Az esti kőkemény, több, mint egy órás, izzasztó edzés a yang, a férfias energiánkat mozgatta meg. És ez a kettősség minden napra jellemző volt.

Másnap reggel mérhetetlen vágyat éreztem aziránt, hogy dombot fussak. Hogy elfussak ahhoz a kilátóhoz, ahova előző nap sétáltunk. Általában nincs lehetőségem szintet futni, így igyekszem ezeket az apró alkalmakat kihasználni. Ezután pont időben érkeztem vissza a szállásra, hogy megigyak egy kávét a melengető reggeli napsütésben és elinduljak a jógára.

Túra Kistolmács felé

Ezt követően egy hosszabb túrát tettünk a kistolmácsi tóhoz. Természetesen az erdei utat választottuk, nem számolva az előző napokban lehullott tetemes mennyiségű esővel. Így a túránk inkább dagonya volt, mint séta. Viszont valami mély, ősi erővel bírt az erdő, a sár, mert legalább annyira örültem neki, és rohangáltam fel-alá, mint a velünk tartó Marvel kutya. Mindenesetre mindketten térdig sárosan kavarodtunk ki az erdőből.

Kistolmácsi-tó pihenő a stégen

Az ebédünk félúton a kistolmácsi tónál várt. A stégen ettem meg a levest, és bámultam a nagy kékes-zöld semmibe…

Ebéd a kistolmácsi tónál

Az napot egy hasonlóan nehéz edzéssel zártuk, mint előző este. Igazából úgy éreztem, hogy amint visszaérünk a szállásra, én biztosan nem fogok tudni mozdulni sem, nemhogy még egy kemény edzést lenyomni. A bal vállamon ülő kicsi-lusta-én azt súgta a fülembe, hogy eleget mozogtam már aznap, igazán megérdemelnék egy kis heverészést az ágyban. A jobbomon a kicsi-hiperaktív-én ott pattogott, hogy nem azért mentem edzőtáborba, hogy tunyuljak, úgyhogy igenis vonszoljam fel a valagom a terembe. Hát hallgattam rá… Kérdéses volt, hogy másnap reggel fel tudok-e majd kelni az ágyból, vagy darut kell hívatni, hogy valahogy kipattintsanak onnan. Mindenesetre letoltam az edzést. Abban is biztos vagyok, hogy ezt otthon nem csináltam volna végig.

Másnap felkeltem, nem tudom, hogyan, de képes voltam elhagyni az ágyat. Bár minden porcikám sajgott, és egy békés, yin jógára vágytam volna legfeljebb a kávém mellé, az élet nem kívánságműsor. Főleg akkor nem, ha Kollár Kata Harcosképző Edzőtáborában van az ember lánya. Így a reggelt egy pörgő, napindító edzéssel köszöntöttük. Meglepően jól éreztem magam utána, és csak egy kicsit akartam belehalni minden egyes mozdulatomba.

Budafapusztai arborétum

Ezt követően a délelőtti túránk budafapusztai arborétum ősi fáihoz vezetett, ahol kicsit megpihent a lelkem. Jó volt egy kicsit megállni, elcsendesedni ebben a zöld, békés környezetben. Ezeregy gondolat kavargott a fejemben emberekről, akiket megismertem, önmagamról, a határaimról, amiket nemhogy átléptem, hanem két lábbal rúgtam be az ajtaját. Arról, hogy egy kicsit újra nyakig-sáros gyerek voltam. Hogy mennyire elfáradtam, és milyen új lehetőségek, ismeretek nyíltak meg előttem. És arról, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ennek részese lehettem…

Budafapusztai arborétum