Egyetértesz, amikor azt mondom, hogy napjainkban sokkal könnyebb diétázni, mint korábban bármikor? Főleg, ha a diétát, mint fogalmat, kiterjesztjük a bármilyen, megkülönböztetett étrendre. Valamennyi boltban hozzáférünk a „speciálisabb” ételekhez, egy kattintás alatt le tudjuk tölteni a legkülönfélébb étrendeket, azonnal találunk egy „szakértőt”, aki biztosan meg tudja nekünk magyarázni, hogy miért éppen az a diéta a legjobb, és az egyetlen, amit követni kell.

Egy-egy étrendi megfontolás mögött sokszor áll valamilyen elvi háttér, etikai, vallási meggyőződés), ételintolerancia, ételallergia, vagy éppen a divat.

Ugyanúgy, ahogy a ruhaiparban, az étrendeknél is jelen van a divat. Van egy-egy felkapott irányzat, amit boldog-boldogtalan követ, amíg le nem váltja a következő. Olykor ezek tényleges tudományos háttérrel rendelkeznek, máskor valami „mese habbal” magyarázattal. Mindenesetre rengetegen követik ezeket.

Az egészséges életmód lehet káros.

Emlékszem egy esetre még az életmódváltásom kezdetén. Egy barátnőmmel és a párommal elmentünk egy romkocsmába beszélgetni. Kávéztunk, viszont ezen a helyen történetesen pizzát is felszolgáltak, amiről korábban nem tudtam. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Bár voltak bökkenők, mint például, amikor kihozták a kávémat egy nagy adag tejszínhabbal. Egyetlen egy dologról nem voltam hajlandó soha lemondani: a kávéról. Viszont nagyon megfontoltam, hogyan fogyasztom, így a hab a tetején szóba sem jöhetett volna. Teljesen kétségbeestem, hogy most akkor mi lesz. Visszaküldjem? Persze jót mosolyogtak rajtam, hogy „ugyan, hagyd már, majd én leeszem róla”. Komolyan megingatott a szituáció. Közben jöttek-mentek a pincérek, és hozták a friss, illatozó pizzákat a szomszédos asztalokra. Természetesen a társaságom megkívánta a pizzát. Tapintatosan megkérdezték, hogy engem zavarna-e. „Jaj, dehogy, nekem már nincs ilyesmire szükségem, de ti nyugodtan egyetek” volt a válaszom. Valójában majd megbolondultam, mert annyira szerettem volna megkóstolni azt a pizzát. De erősnek mutattam magam. Sőt, büszke is voltam magamra és egy vállveregetés is belefért. Igen, kibírtam, megcsináltam, nem ettem, elmúlt még egy nap anélkül, hogy „szemétkaját” ettem volna. Kontrolláltam az ösztöneimet, uralkodtam magamon. Egyfajta felsőbbrendűségi érzés is körbejárta, hogy „képes vagyok nemet mondani”. Igen, valóban, csak azt a kínszenvedést nehéz leírni, amit saját magamnak okoztam ezzel.

Hogy mi lett a következménye? Legközelebb már nagyon meggondoltam, hogy hova menjünk egyáltalán. Inkább lemondtam programot, ha úgy ítéltem meg, hogy nekem ez már „nem fér bele”. Nem fér bele abba az étrendbe, amit valójában nem egyénileg nekem írtak, inkább csak egyfajta iránymutatás. Nem fér bele azokba a szabályokba, amit saját magamnak alkottam. Mégis szenvedtem tőle. Teljes ellentmondás. Elkezdett beszűkülni a szociális terem. Elfordultam a barátaimtól. Elszigeteltem magam minden olyan társas kapcsolattól, ahol az evés szóba kerülhetett volna. A gondolataim zömét az töltötte ki, hogy mikor, mit és hol fogok legközelebb enni. Ha egy kiszámíthatatlan szituációba csöppentem, például nem tudtam időben enni, vagy elfogyott a kajám, és boltból kellett megoldanom, akkor teljesen kétségbeestem, hogy most húzom keresztbe a diétám.

Mindebből látható, hogy egy teljesen beszűkült látásmóddal kezdtem el nézni a világot, aminek középpontjában az étkezés állt.

Érdekes háttértényezője, hogy mindezek mellett maga az életmódváltás sikeres volt, hiszen szépen folytak le rólam a felesleges kilogrammok, és egyre jobban éreztem magam a bőrömben. Az étellel kapcsolatos frusztráltságom csak amolyan sötét árnyékként lebegett mindezek mögött.

Jellegzetes mozzanata volt ennek az időszaknak, hogy bár gyűlöltem a brokkolit, mégis rengetegszer készítettem, mert a receptek zömében szerepelt. A receptektől eltérni egyet jelentett a sikertelenséggel. Tehát megettem az utált brokkolit is. Rengeteg étel kikerült a látókörömből, és csak egy bizonyos csoportra szűkült. Nyilván nem tartalmazhatott minden létező ennivalót a receptes gyűjtemény, az alkotó egy adott készletet határozott meg. Ennek viszont az lett a hátránya, hogy minden más kitörlődött a lehetőségek listájáról. Nincs a receptek között, akkor nem lehet enni, pont. Mivel a program alapvetően működött, hiszen bőven volt rossz evési szokásom, amit korrigálni lehetett, nem kérdőjeleztem meg az efféle kijelentéseket. Persze valahol nem tűnt túl életszerűnek, hogy egész életemben összesen huszonpár receptet főzzek, nem foglalkoztam ezzel az anomáliával.

„Tényleg ízlik az, amit eszel, vagy csak azért eszed, mert azt gondolod, hogy egészséges?”

Ha akkor kérdezte volna ezt tőlem valaki, akkor kényszeredetten mosolyogtam volna, hogy „nem olyan rossz ez”. Valóban, voltak közte igazán ízletes ételek, új ízekkel ismerkedtem meg, új készítési módokkal. De rengeteg olyan étel volt jelen, amit a hátam közepére nem kívántam.

Ezekkel a gondolataimmal nem voltam egyedül. Olyannyira nem, hogy ezek a megjelenések egy konkrét tünetcsoportot írnak le: orthorexia nervosa. Definíciója többek között az egészséges táplálkozással kapcsolatos erős megszállottság, amely minden olyan étel elkerülését eredményezi, amely olyan összetevőket tartalmaz, amelyeket a személy egészségtelennek tart. Tulajdonképpen akkor alakul ki, amikor az egészségfejlesztésre olyan nagy energiát és figyelmet fordít, hogy az élete más területe, minden más gondolata a háttérbe szorul. Jellegzetes tünete, hogy az egészséges táplálkozástól teszi függővé az önértékelését. Ha megszegi az étrendet, akkor bűntudatot érez. Tart azoktól az ételektől, amelyeket nem ítél egészségesnek. Elkerülik azokat a szituációkat, amikor másokkal kellene étkezniük, ezáltal konfliktusba kerülnének. Valamint többnyire csak azokat az ételeket eszik meg, amiket önmaguk készítettek.
Alapvetően ellentmondásnak tűnhet az általános egészségképpel, hiszen általában azt tanácsoljuk, hogy főzz magadnak, dobozold az ételed. Ne egyél feldolgozott élelmiszereket, kerüld ezt vagy azt az élelmiszercsoportot.

A határ az egészséges életmód és az orthorexia nervosa között a mértékben rejlik. Onnantól kezdve, hogy az evésről való gondolkozás határozza meg a mindennapjainkat, beszűkíti a gondolatainkat, akkor gyanakodhatunk, hogy már nem egy egészséges irányba halad a dolog.

Természetesen mindezzel nem azt szeretném mondani, hogy vágjuk sutba az elképzeléseinket az egészséges, megfelelő tápértékű ételekről és kezdjünk el össze-vissza zabálni. Próbáljunk törekedni a kiegyensúlyozottságra.
És engedjünk meg magunknak olykor egy-egy szelet sütit, ha épp a szülinapi tortánkon fújjuk el a gyertyát.

Fotó: unsplash.com

További tartalmakért kövess az Instagramon vagy Facebookon.