Álltam a tükör előtt és néztem önmagam. Önmagam, akit már nem ismertem fel, mert eltorzult a testem. Eltorzította a vonásaimat az a rengeteg, amit magamra pakoltam az elmúlt években. Valahol még ott égett a tűz a szememben és emlékeztetett hajdani önmagamra, de már súlyos rétegek fedték.

Éreztél már így?

Az, hogy utálatos érzés, nem elég kifejező. Utálni mindent, ami önmagaddal kapcsolatos. Utálni a saját bőrödhöz érni, utálni a nadrágot, ami szorít, a fényképeket, amik hűen tükrözik a kegyetlen valóságot, a lépcsőt, aminek a tetejére érve kifulladsz...

Szerethető az az ember, aki gyűlöli önmagát? Hogy várható el mástól, hogy szeressen, ha mindeközben így vélekedsz magadról? Szerethető az az ember, aki viszolyog az érintéstől? Aki teljesen visszahúzódik a társas kapcsolatoktól? 

És közben tudni, mert kívülről minden ezt sulykolja, és valahol te is így érzed, hogy most kellene a fénykorodat élni. Most kellene nagyon jó formában lenni, tökéletesen egészségesnek, gyönyörűnek. 

Ezt éreztem akkor, amikor az üzemorvos előtt álltam és szabadkoztam előtte, amikor a mérlegelésre került a sor. Mondtam neki, hogy hát szerintem ennyi és ennyi kilogramm vagyok, de már ezer éve nem mértem meg magam. Persze azt nem vallottam be neki, hogy a mérleg közelébe se mertem menni. Felállított a mérlegre, és egy jó 15 kilogrammal voltam több, mint amennyit be mertem neki vallani, és magamnak is. 15 kilogramm. Nem az ideális súlyomhoz képest plusz 15 kilogramm, hanem ahhoz képest, amit fel mertem vállalni. Nagy különbség. Kegyetlen és brutális. Legszívesebben elástam volna magam ott helyben. Elkezdtem mentegetni magam, hogy hát az egyetem így meg úgy, nincs nekem arra időm, hogy elkezdjek edzeni. Gondoltam korábban is, hogy gond lehet, de nem, hogy ekkora. Mert én ezt nem láttam. Bármennyire is furcsának tűnik. Nem láttam, hogy ekkora a baj. Ha ma megnézem azokat a képeket, akkor csak verem a fejem a falba és azt kérdezem magamtól, hogy hogy nem vettem észre. Olyan nincs, hogy ezt valaki ne lássa! Pedig így volt.

Mondanám, hogy hazaérve kerestem egy jó módszert, amiről tudtam, hogy másnak is segített és abban a minutumban elkezdtem. De nem így volt. Bő 7 hónap kellett ahhoz, hogy történjen valami. Addig a fejemet a homokba dugtam. Azt hiszem a végső lökést az adta amikor megláttam az unokatesóm esküvőjén készült képeket. Ledöbbentem, Hogy nem láttam magam? És miért nem szólt senki? Miért nem öntöttek nyakon egy vödör vízzel, hogy ébredj már, nagyon nagy gáz van!

Azóta eltelt másfél év. Megváltoztattam szinte mindent magam körül. A régi szokásaim már a múlté. Korábban a heti 2-3 edzés elképzelhetetlen volt számomra, ma már minden nap mozgok. Az étrendem gyökeres változáson esett át. Már messziről kerülöm a gyors kaját, cukrot, fehér lisztet, viszont naponta sokszor eszek zöldséget, megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrátot, zsírt és fehérjét viszek be. Igyekszem figyelni a folyadékbevitelemet és az alvásomat is. Valószínűleg nem ismernék önmagamra, ha most szembe kerülnék a régi énemmel. Vagy elhiszed nekem, vagy nem, de nem csak a külsőm változott meg, hanem maga a világszemléletem is. Olyan dolgok felé nyitok, amire soha nem gondoltam volna korábban.

Rengeteg nehézségbe ütköztem (és ütközök a mai napig is), amivel meg kellett küzdenem. Ebből megtanultam azt, hogy bármi történik is, végig kell csinálnom. Hiszen amikor futok nem maradhatok ott a semmi közepén csak azért, mert nincs már kedvem visszafutni, vagy fáj, nehéz, küzdeni kell. Harcoltam minden egyes kilométerért. Mit kilométerért...méterért! Ezt szó szerint veheted, hiszen senki nem ajánlotta, hogy ekkora túlsúllyal fussak, de én borzasztóan akartam. A futás alatt nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy folyamatosan vegyem a levegőt, lélegezzek, mert majd megfulladtam.

A rengeteg akadály arra ösztönzött, hogy minden áron megoldást kell találni a problémáimra. Ha nem megy "A" módon, akkor meg kell próbálni a "B"-t, "C"-t, "Z"-t. De végig kell csinálni. Mintha egy teljesen más lencsén keresztül szemlélném a világot. Nem mondom, hogy most nincs olyan pillanatom, amikor a megoldások helyett inkább kifogást gyártanék, mert ilyen is van. Viszont kaptam valamit a sporttól, egy olyan lelki tényezőt, amire nem is számítottam. És ez a kitartás. 

Később a tükörbe nézve már büszke voltam, hogy laposodik a hasam, keskenyedik a derekam. A kihízott nadrágokat újra be bírtam gombolni. A ruhaboltok próbafülkéi ádáz ellenségekből barátokká váltak. Tetszett amit mutatott.  Már nem kellett attól rettegnem, hogy a kollekció legnagyobb mérete vajon rám jön-e. Már jóval kisebb méreteket válogathattam.

Magabiztos lettem, és ez rengeteget dobott az önértékelésemen. Szerethetőnek láttam magam. Mert elkezdtem szeretni önmagam. Elhittem, hogy értékes ember vagyok. Ha másért nem, hát azért, mert legyőztem a kifogásaimat, a rossz szokásaimat, valójában önmagam. Azt, hogy nem zabálok fel mindent, tudok nemet mondani. Nem keresek kifogást arra, hogy miért nem mozgok. Önmagam legyőzése a legnagyobb kincs, hiszen úgy éreztem, hogy innentől bármire képes vagyok.

Végeredményben be kell látni, hogy önmagunk tisztelete, szeretete nagyban befolyásolja kapcsolatainkat. Az, hogy milyen viszonyban állunk önmagunkkal. Ha te jól érzed magad a bőrödben, akkor semmi okod a változtatásra. Viszont ha egy kicsit is kényelmetlen, vagy annál sokkal rosszabb, akkor azt mondom neked, hogy ne félj változtatni a szokásaidon. Hosszú, ismeretlen az út, de nem veszíthetsz vele. És amit még tanácsolni tudok az az, hogy ne halogass. Később bánni fogod, hogy miért nem akkor kezdted el, amikor legelőször gondoltál rá.

Úgy gondolom, hogy az egészséges, teljes élethez három pillérre van szükségünk: önismeretre, megfelelő táplálékra, és rendszeres mozgásra. Egyik a másik nélkül nem teljes. Ahhoz, hogy a nem célravezető szokásainkat le tudjuk vetkőzni, mind a három pillérnek stabilan kell állnia. Hiszen hiába követsz valamilyen nagyon divatos diétát, ha azt csak adott ideig teszed, nem válik az életed részévé. Talán ezért is helytállóbb kifejezés az életmódváltás, mint a diéta. Az előbbi egy teljes életen át kitart és kitartható. A diéta nem. A rendszeres mozgás sem azt takarja, hogy te 2 héten keresztül napi 3 órát gyűrd a vasat a teremben, utána évekig ki se mozdulj a fotelból. Mértékletesség és fokozatosság. Ebben rejlik az önismeret is. A céljaid meghatározásához ismerned kell, hogy ki vagy, mire vagy képes, mire lehetsz képes. És amikor ez a három pillér összeáll, abból lesz a csoda: Te.