„Ha be kellene mutatkoznom, akkor azt mondanám, hogy Lubics Szilvi vagyok, három csodálatos fiú édesanyja. Vagy azt is mondhatnám, hogy Lubics Szilvi, fogorvos. Esetleg, hogy Lubics Szilvi, ultrafutó.”

Kevés futó van, aki ne ismerné Lubics Szilvit.  Családanyaként és fogorvosként tölti a mindennapjait, emellett fut. Rengeteget.  Ultrafutóként robbant be a köztudatba, olyan távokkal, és sikerekkel, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Csak, hogy a legnagyobbakat említsem: Sparthatlon (246 km), UltraBalaton(212 km), UltraMilano-Sanremo (286 km), L'Ultra Marin (177 km), Badwater Ultramarathon (217 km), Keys 100 (161 km), Atacama-crossing (250 km) , Namib race (254 km), Bigfoot 200 (330 km). Számtalanszor volt magyar válogatott, országos bajnoki címet nyert. Többször nyerte meg Az év ultrafutója Magyarországon díjat, valamint a Magyar Becsület Renddel is kitüntették.

Februári futóedzés tavaszi hangulatban

Számodra milyen jelentéssel bír a futás? Miért pont a futást választottad sportnak?

- A futás legfőbb előnye számomra, hogy bármikor csinálhatom. A gyerekeim még kicsik voltak, mellette fogorvosként dolgoztam, amikor elkezdtem futni. Nem volt túl sok szabadidőm. Nagyon nehéz lett volna egy olyan sportot űznöm, ahova fix időre kell mennem. A futás az, ami mindenhova bepréselhető. Nincs időhöz és helyhez kötve. Igazából ezért kezdtem el futni. Nagyon szerettem aerobicra járni a gyerekek előtt, de ez a srácok utána már nem ment.

Az, hogy mit jelent nekem a futás,az  az évek alatt átalakult. Kezdetben leginkább kikapcsolódás volt. Gyenge voltam, fizikailag is meg kellett erősödnöm. Nagyon tyúkanyós anyuka voltam, nem szabadultam ki ebből a szerepből. Viszont kellett a kikapcsolódás, ezért jó volt egy kicsit magamra is időt fordítani. Így indult. Az idővel átalakult, amikor megtapasztaltam az első félmaraton hangulatát, ami engem iszonyatosan beszippantott, borzasztóan tetszett. Nagyon örültem, hogy tudok félmaratont futni, hogy ez mekkora dolog. Majd ahogy a sikerek jöttek az ultratávokban, megváltozott a kezdeti jelentése. Mindig növekedtek a célok. Ebből a körből rengeteg barátot szereztem, nagyon sok helyre utaztam el. Rengeteg különleges helyen futhattam. Jelen pillanatban elég nagy részét teszi ki az életemnek, így teljesen más a szerepe, mint annak idején volt 2003-ban, amikor elkezdtem futni.

Kitől kapod a legnagyobb motivációt?

- Magamtól. Szerintem azt csak te érezheted, hogy mit akarsz. Ezeket a célokat mindig én találom ki saját magamnak.Általában, amikor kitalálom, még nem menne. Ez volt a hátizsákos futásokkal, például a 4 Deserts versenyeken Namibiában, Atacamában. Ezek a versenyek önellátóak, tehát a verseny ideje alatt csak magadra és a hátizsákodra számíthatsz. Kitaláltam az egyik télen, hogy elindulok ezen a versenysorozaton. Azt tudtam, hogy tavaszra nem leszek kész, de őszre talán összerakjuk. Rengeteg munka volt benne. Kezdve attól, hogy magával a zsákkal fussak, kajapróbálgatásoktól, kertben alvástól. Végül összeállt 2018 őszére, és elindultam Atacamában. Ez volt az első ilyen versenyem. Nyilván Namibiában 2019-ben már nem izgultam annyira, mert akkor tudtam már, hogy mi vár rám. Engem nem kell motiválni, motiválom én magam ezekkel a célokkal. Ilyenkor nincs kecmec, csinálni kell, különben nem megy.

Namib Race 5. nap

Egy több száz kilométeres verseny után mennyi ideig tart a regeneráció? Mikor húzol először futócipőt?

-Az, hogy mikor húzok futócipőt, nincs olyan messze egy finishtől. Nagyban függ a versenytől. Például Namíbiában, Chilében a több napos versenyek után már másnap futottam 10 kilométert. Olyan szinten feltöltött érzelmileg, hogy nekem ki kellett mennem a dűnékre másnap, és rohangáltam le-fel. Tudtam, meglehet, hogy itt már többet az életben nem leszek, és muszáj belefutnom. Annyira jó volt, mert meg volt a verseny, levehettem a zsákot, és mint egy gyerek, sikoltozva rohangáltam.

A sivatagok után nem estem szét, egyben maradtam. Teljesen más terhelést jelent a többnapos verseny. A második nap azt érzed, hogy képtelenség lesz végig menni. Azután valahogy napról napra jobban lettem. Olyan, mint egy edzőtábor. Feltuningolódtam. Ha a Sparthatlont vesszük alapul, ami közel 250 kilométer, ott a teljes regenerációig olyan 3-4 hét kell.  A teljes regeneráció alatt azt értem, hogy ugyanazon a pulzuson tudom futni ugyanazt a tempót, hogy a testem ugyanúgy reagál a megterhelésre, mint a verseny előtt. Sokan mondják, hogy ők egy adott versenyen regenerálódnak. Lehet, hogy futni tudnak, de hogy nincsenek regenerálódva, az biztos. A Bigfoot után (330 kilométer 13000 méteres emelkedővel) konkrétan másfél hónap volt. De az teljes daráló volt. Az teljesen tönkretett.

Hány pár futócipőt használsz el évente?

-Nagyjából másfél hónapot bír ki egy futócipőm. Attól függ, hogy milyen kialakítású. Egy felkönnyített versenycipő alig bír 800 kilométert. De az átlag az másfél hónap.

Rengeteg ember követi a munkásságod napról napra. Kíváncsiak rád, elmennek az előadásaidra, hogy személyesen találkozhassanak veled. Milyen érzés ilyen sok ember előtt előadni? Látni azt, hogy ennyi ember szeret téged?

-Ez hihetetlen érzés.  Nekem nagyon furcsa, iszonyúan jól esik. 2 éve jelent meg a könyvünk. Hihetetlen volt. Úgy időzítettük a megjelenést, hogy a Spar maratonra ki tudjuk vinni dedikálni. Aznap reggel mentünk ki a sátrunkhoz. Még sehol senki nem volt a többi sátornál. A mi sátrunkhoz ki volt írva, hogy ott leszek. Sorban álltak az emberek. Néztünk egymásra a férjemmel, hogy te jó ég, ők miattam vannak itt? Azon a hétvégén valami 800 könyvet dedikáltam. Azért szedtem fájdalomcsillapítót, mert annyira fájt a kezem a sok aláírástól. Ez valami elképesztő.

Minden egyes alkalommal ledöbbenek. A szegedi előadást (Lubics Szilvia ultramaraton futó Szegeden: Másfél nap az élet című előadás) először nem akartam elvállalni, mert messze volt, nem fért bele az időmbe. A szervezők nagyon kitartóak voltak. Rengeteget segítettek az utazásban. Mondjuk úgy, hogy tényleg mindent megtettek azért, hogy menjek. Igazából nem volt fókuszban ez az előadás. Tudtam, hogy megyek, de közben éltem a hétköznapjaimat. Előtte pár nappal szólt a szervező, hogy vigyek könyvet. Rendben, de mennyit kellene vinnem. Amire a szervező azt válaszolta, hogy 500 jegy kelt el. Teljesen lehidaltam. Te jó ég! Ezeket nem lehet megszokni. Mindig rácsodálkozok.

Múltkor Nagykanizsán tartottam előadást. A férjemmel mentem, rengeteg ember állt a művelődési ház aulájában. Kérdezte a férjem, hogy színházi előadás is lesz? Mondtam neki, hogy biztosan. Ott szokott lenni a színházi előadás, nyilván arra várnak az emberek. Azt gondoltam, hogy az én előadásomra 30 ember jön el. Kedd délután, hétköznap, különben is már mindenki unja a Lubics Szilvit, ki jönne el? Megérkezett főszervező, és kérdeztem tőle, hogy színház is van. Amire azt válaszolta, hogy nem, dehogy, miattad jöttek el az emberek. Úristen! Ez megszokhatatlan. Mindig megköszönöm, mert nekem annyira furcsa, hogy az emberek a hétköznap estéjüket arra szánják, hogy engem meghallgassanak. Nyilván nagyon jól esik.

Előadás Szegeden az IH-ban

Hol lesz a következő előadásod?

-Nagyon ritkán tartok ilyen jellegű előadásokat, mint amilyen szegedi volt. Rengeteg motivációs előadást tartok cégeknek. Ezek zártkörű rendezvények. Sajnos nem fér az időmbe, hogy városról városra utazzak. A szegedi szervezők kitartásának köszönhető, hogy ott tartottam előadást. Arra nincs kapacitásunk, hogy mi szervezzünk ilyen előadást. Egyébként is nehéz megoldani a szimpla hétköznapokat is. Most is hajnalban futottam, hogy a délelőtti erősítő edzésemre odaérjek, folyamatosan úton vagyok. A rendelések sem maradhatnak el, a betegeket nem hagyhatom cserben. A családom is minden nap számít rám, őket sem hanyagolhatom el.

Egyébként mindig olyan sokat ad lelkileg egy-egy ilyen előadás. Szerintem többet ad nekem, mint a nézőknek. Ez oda-vissza működik. Ebből én is heteken át táplálkozok.

Hol találkozhatunk veled a legközelebb?

-Segítőként részt veszek a Black Hole-on. A férjem fog futni, és úgy gondoltam, hogyha segítőnek jelentkezek, akkor legalább látom egyszer. Az UltraBalatonon szintén a férjemet kísérem, ott egyéniben fut. Nagyon szeretem a sárvári körözést. Lehetséges, hogy ott elindulok valami rövidebb távon. Egy 6 vagy 12 órás távon. A fő versenyeket tervezem meg előre, a kisebb versenyeket edzőversenynek tudom beiktatni, ha az időbe belefér.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most ismerkednek a futással?

-Elkezdeni futni nem egyszerű. Nekem nem volt különösebb nehézségem, de a kezdeti fázisban lehetnek kellemetlen érzések, például fájdalom jelentkezik itt-ott, szokatlan az egész érzés. Azt fogd fel úgy, hogy hozzá kell szokni. Ne ijedj meg, ne rettenj tőle vissza. Sokkal többet fogsz kapni a futástól később, mint azt valaha remélheted. Nagyon jó sport, mert tényleg bármikor űzhető, nincs időponthoz kötve. Rengeteg barátot, kapcsolatokat fogsz kialakítani. Ami a legfontosabb, hogy türelmesen lépkedj előre. Ne akarj rögtön mindent. Ezt nagyon nagy hibának látom. Általában nem tudják kivárni, hogy megerősödjenek, felkészüljenek a nagyobb távra, azonnal bele akarnak vágni. Már nem is merem mondani, mert ha említem, akkor az jön le, mintha nem hinnék benne. Holott nem erről van szó. Hanem arról, hogy olyan versenyekre, távokra készülnek, amikre még fizikailag nincsenek felkészülve. Nagyon fontos a reális cél. Akkor fogsz egészségesen, sokáig futni, ha nem akarsz átugrani lépcsőket. Ha átugrálod a lépcsőket, akkor biztosan sérülni fogsz valamilyen módon. Vagy fizikailag, vagy lelkileg, mert nem tudod azt a teljesítményt nyújtani, amit elvártál magadtól. Annál a versenynél, aminél tényleg hagysz időt, készülsz rá hónapokat, valóban úgy állsz a rajthoz, hogy készen vagy, teljesen más élményed lesz, mintha csak éppen le tudod futni az adott távot. Nagyon sokan készülnek nagyon hosszú távokra. Nekem itt ez a 100 kilométeres, a következő nagy versenyem. Négy hónapig készülök csak erre az egy versenyre, pedig van némi tapasztalatom. Mégis ott van bennem, hogy ez azért kemény lesz, és ahhoz, hogy szépen meg tudjam csinálni, kell időt hagyni. Mindig azt érzem, hogy több idő kellene. Vajon elkészülök addigra? Megy a halmozás, havonta mennek el versenyre. Ez nem kell. Türelmesen. Meg kell tartani a lépcsőket. Persze, ki kell tűzni célokat, de a legfontosabb, hogy szeresd ezt az egészet. Nem kell belerokkanni, élvezni kell.

[...]

Az interjú folytatását jövőhét vasárnap olvashatod el a blogon.

Ha nem akarsz lemaradni a folytatásról, akkor kövess a Facebook oldalamon: https://www.facebook.com/suggestina/